Göncz Árpádról neveznék el a Nyugati teret
Átnevezné a Nyugati teret a DK egyik képviselője – írja a Népszabadság.
Átnevezné a Nyugati teret a DK egyik képviselője – írja a Népszabadság.
A DK nem várja, hogy a köztársasági elnök kikeljen a kerítés, az embertelen menekültpolitika, az európai normákkal és értékekkel ellentétes törvénymódosítások vagy a hadsereg határra vezénylése ellen. Áder csak egy egyszerű beosztott, akit felesleges arra kérni, hogy a hazáját és ne pedig a főnökét képviselje – írta szigorú közleményben a DK elnökségi tagja.
Este 6-ra demonstrációt hirdetett a Demokratikus Koalíció. A terv, hogy élőláncot vonnak a Parlament köré, hogy a fegyveres katonák bevetéséről szóló törvény elllen tiltakozzanak.
A bókot Juhász Péter mondta a miniszterelnöknek az Együtt vasárnapi tüntetésén. Nem volt könnyű nap, Gyurcsány Ferenc is lenyomott egy kiselőadást emberségről és a kezüket nyújtó szenvedőkről. Nézze meg a videónkat!
Innovatív megoldás érkezett korunk technolóigia kihívására a Demokratikus Koalícióból. Kerék-Bárczy Szabolcs kapanyélre szerelt mobillal szórakoztatta Facebook-oldala követőit.
Gréczy Zsolt állításával szemben a Demokratikus Koalíció csoportja nem csupán adományokat, de jelentős médiát is vitt a szegedi migránssegítő állomásra. Rövid helyszíni beszámoló arról, mi is történt hétfőn.
A szegedi MigSzol tagjai a pártpropagandától elhatárolódva visszautasították a DK adományát. Más lenne a helyzet – mondták – ha a pártpolitikusok nem rendeznek sajtótájékoztatót, hanem magánemberként adják át, amit hoztak. Végül a DK-s küldöttség közvetlenül a migránsok között osztotta szét az adományt.
Meghallgatta Polt Pétert az EP jogi bizottsága Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi ügyében. A zárt ülésen elhangzottakról senki nem beszélhetett, de a DK brüsszeli képviselője arról beszélt, hogy a magyar főügyész összevissza válaszokat adott, és az egész meghallgatás csak azt bizonyította, hogy rendkívül zavaros ügyről van szó.
Gyurcsány egy komáromi fórumon azt mondta, Orbán Viktor szerinte azért gyengíti el az országot, hogy szabadon lophasson. A DK elnöke a kormány bűnének tekinti, hogy a politikát a bennünk lévő irigységre és félelemre, és nem az emberekben lévő jóra építi. Az iskolarendszert érintő változásokat Gyurcsány drámainak éli meg.
Gyurcsány Ferenc készül a kormányzásra! Semmi akadálya a meztelen korcsolyázásnak.
A rendszerváltás óta még nem fordult elő, hogy egy párt állami támogatását felfüggesztették volna – mondta Lánczi Tamás, aki szerint politikailag aggályos, hogy Gyurcsány cége EU-s megbízást kapott.
Gyurcsány Ferenc pártja 169,5 millió forintra jogosult a magyar államtól, amelyből 92,4 millió forint a kampányra kaptak, 77 millió forint pedig a működésre költöttek.
Már az előrehozott választások utáni programján dolgozik a DK, és kormányra kerülésük után az "elfelejtett kétharmadnak" akarnak igazságot adni - mondta a párt elnöke beszédében.
A Demokratikus Koalíció székesfehérvári szervezete demonstrációt tartott szombat délelőtt Gánt közelében, hogy tiltakozzanak a természetvédelmi területre tervezett hulladékhasznosító üzem ellen.
Kakuk György újságíró, emellett a DK elnökségi tagja. Egy szerb újságíróval közös sajtótájékoztatóján szimbolikusan átvágta a határzárat, erre a rendőrök megmotozták és előállították.
Már áprilisban felfüggesztette a rendőrség a nyomozást, amelyet Gulyás Márton korábbi Krétakör-vezető bántalmazása miatt indítottak, mert nem sikerült azonosítani a támadókat. Gulyás ellentüntetőként jelent meg egy tavaly nyári DK-s rendezvényen, néhány idősebb férfi pedig felpofozta őt.
Hiába vonul Gyurcsány Ferenc pártelnök a meleg büszkeség menetén, úgy tűnik, a Demokratikus Koalíció (DK) vidéki bázisában van igény a homofóbiára. A múltkor Sütő László pécsi DK-s intézett kirohanást a melegek ellen fekáliás végbélnyílásokról értekezve, most pedig a debreceni DK adott felületet a Jobbegyenes írásának, amely exhibicionista őrjöngésnek tartja a Pride-ot, és "cigánybűnözőkhöz" hasonlítja a melegfelvonulás résztvevőit.
Az ügyészség szerint az, hogy Matolcsy György és Gerhardt Ferenc hamis vagyonnyilatkozatot adott le, nem bűncselekmény, mivel fel sem fogták, hogy mit cselekszenek.
A Demokratikus Koalíció (DK)szerint az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testülete, a Velencei Bizottság "részletes és szakszerű elemzésben" mondott lesújtó véleményt az Orbán-kormány médiaszabályozásáról.